Javaslatunk
A főoldalon bemutatott összehasonlító táblázatban már megjelenített eredmények eléréséhez, az alábbi javaslatot tesszük.
A Polgármesteri Hivatalba decemberben eljuttatott levelünkben a jelenleg két csoporttal működő Kerek Világ óvoda vonatkozásában a csoportok külön-külön történő átköltöztetésre tettünk javaslatot. Ezt a részt felülvizsgáltuk és módosítottuk oly módon, hogy a Kerek Világ óvoda körzetét ajánljuk felosztani. A jelenleg oda járó csoportok egyben tartása érdekében, a teljes óvodát -összhangban az előterjesztéssel- a Kádár Kata óvodába javasoljuk átköltöztetni. Így a két megszűnő óvoda számára egy helyen, a közösségek megosztása nélkül biztosítható lenne a kifutó rendszer mindkét óvoda számára. Egyúttal a Bóbita és Szivárvány óvodák működésben sem okozna egy azonnali, jelentős változást. Javaslatunkban továbbá pontosítottuk az SNI-vel számolt un. „számított” értékeket.
Javaslatunk a 2027-2028 nevelési évben várható gyermekek számával és a 2024. október 1-jén, az érintett óvodákban lévő SNI státuszok számával kalkulál. Továbbá komplex módon a Fenyves óvoda mellett a Kerek Világ, Szivárvány, Napsugár, Bóbita és Kádár Kata óvodákra is kiterjed. Az itt felsorolt óvodák vonatkozásában, a Fenyves, Kerek Világ és Napsugár óvodák más intézményekbe történő átköltöztetése 84+103+100, azaz 287 férőhely megszűnését eredményezné az előterjesztés szerint.
Mi most a Kerek Világ óvoda átköltöztetésére és a Kádár Kata óvoda körzetének felosztásával, „kifutó rendszerben” történő megszűntetésére teszünk javaslatot, amely 103+200, azaz 303 férőhely megszűnését eredményezné a javaslatunkban érintett óvodák vonatkozásában.
A Bóbita óvoda az előterjesztéssel szemben nem a Napsugár óvoda gyermekeit fogadná, többek között a várható gyermeklétszám miatt ez nem is lenne hosszútávon fenntartható, valamint igen jelentős és költséges műszaki átalakításokat igényelne a mozgáskorlátozott gyermekek ellátásának biztosításához. A Bóbita óvoda ezért a Kerek Világ óvoda megszűnő körzetének egyik felével, a Szivárvány óvoda pedig a körzet másik felével bővülne. Azok kihasználtságát is javítva.
Fentiek a 2027-2028-as nevelési évre az alábbi létszámokat eredményeznék a Kádár Kata óvoda körzetének felosztása nélkül:
(Zárójelben a maximum felvehető gyermekek száma)
Bóbita (125) + (Kerek Világ körzet fele): 91+24 (+SNI 5+2) = 122
Szivárvány (150) + (Kerek Világ körzet fele): 71+24 (+SNI 14+2) = 111
Napsugár (100): 61 (+16 SNI) = 77
Fenyves (84): 53 (+1 SNI) = 54
A Kádár Kata óvoda megszűnő körzete pedig felosztásra kerülne a Fenyves-Napsugár- Szivárvány óvodák körzetei között, azok létszámát szintén megemelve, de nem maximumra terhelve. A számított létszámadatok alapján, a Szivárványban 39, a Napsugárban 23 a Fenyves óvodában pedig 30 üres férőhely, azaz 39+23+30=92 férőhely maradna. Erre a 92 férőhelyre lehetne elosztani a Kádár Kata óvoda körzetében várható 61 (+SNI 17) 78 gyermek létszámot.
Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a Kádár Kata óvodában jelenleg végzett hallássérült gyermekek és az autizmus spektrum zavarral (ASD) diagnosztizált gyermekek integrált nevelése egyszerűbben megvalósítható a javaslatunk szerint fennmaradó óvodákban, mint a Napsugár óvodában végzett mozgásszervi és/ értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő gyermekek áthelyezése más intézménybe! Hangsúlyozzuk, hogy a gyermekek érdekeit szem előtt tartva javaslatunk a Kádár Kata óvodának körzetét kifutó rendszerben szüntetné meg, a jelenleg oda járó gyermekeket nem „költöztetné máshová”!
Javaslatunk elfogadása a további előnyöket kínálja az eredeti előterjesztéssel szemben:
- több férőhely megszüntetése mellett, egyenletesebb létszámeloszlást, magasabb kihasználtságot és megfelelő mértékű, nem pazarló tartalékokat képezne,
- a Kádár Kata óvoda körzetének háromfelé osztása kisebb távolságokat, és racionálisabb területi eloszlást eredményezne, mint a körzetek egyszerű összeadása (úgy, mint a jelenleg tervezett Napsugár+Bóbita, Fenyves+Szivárvány és Kerek Világ+Kádár Kata),
- három helyett csak kettő megüresedő ingatlan számára lenne szükséges új funkciót keresni,
- helyben hagyná az energetikailag már korszerűsített, mozgáskorlátozott gyermekek ellátására speciálisan kialakított, Napsugár óvodát. Így ezen funkció más helyszínen történő kialakításának költsége megtakaríthatóvá válna,
- közóvodaként, szakmai programok, táborok, stb. előtt, előre meghatározott keretrendszerbe foglalva továbbra is elérhető maradhatna minden csepeli gyermek számára a kiváló adottságokkal bíró, jelenleg teljes kihasználtsággal működő, természetvédelmi területtel körülölelt Fenyves óvoda,
- a javaslat végeredményét tekintve pedig több férőhelyet szűntetne meg.
Továbbá feltételezésünk szerint annak megvalósítása kisebb társadalmi ellenállásba ütközne, mert egy olyan körzet megszüntetését ajánlja, amely leginkább érintett a csökkenő gyerekszám / rendelkezésre álló férőhely aránya okozta nehézségekben. Nem pedig a mozgáskorlátozott gyermekeket helyezné máshová, illetve nem költöztetné el a jelenleg teljes kihasználtsággal működő és leginkább túljelentkezési kilátásokkal rendelkező Fenyves óvodát sem. Ez pedig végső soron kevésbé csorbítaná az önkormányzat vezetésébe vetett bizalmat is!
Az ábrán a jelenlegi körzethatárok, az óvodák és a körzeteket érintő tömegközlekedési útvonalak kerültek megjelenítésre.
- a kékkel jelölt Kádár Kata óvoda körzetéből mind a Szivárvány, mind pedig a Napsugár óvoda könnyen elérhető tömegközlekedéssel is,
- a Kádár Kata óvoda körzetének déli része közelebb helyezkedik el a Fenyves óvodához, mint a Szivárvány óvoda saját körzetének déli része.
A Kádár Kata óvoda körzetének felosztása során, az utcaszintű számadatok ismeretében, akár a Szivárvány óvoda déli területének egy része is a Fenyves óvodához rendelhető. Ez további rugalmasságot biztosíthat a döntéshozók számára az új rendszer kialakítása során.
A Polgármester Úr, az önkormányzat és a kerületi lakosok közös érdeke, hogy egy, mindenki számára transzparens érvrendszer mentén történjen meg a racionalizálás, úgy, hogy közben a generációkat átívelő értékeinkre továbbra is vigyázunk.
Bízva a képviselő-testület bölcs és megértő hozzáállásában, és az elkövetkező időszak egyeztetéseinek hasznosságában, állunk rendelkezésre fenyveses szülőkként, valamennyien.
Reméljük, hogy a testület mielőbbi döntéséig, és azt követően sem indul meg a fenyveses és
más óvodapedagógusok részéről elvándorlás!