Honlapunk célja

Honlapunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk a csepeli óvodarendszer átalakításhoz kapcsolódó javaslatunkat, valamint a Fenyves óvoda értékeit, annak múltját és jelenét, bízva abban, hogy jövője is lesz.

A 2024. november 28-ai testületi ülésen a képviselők többsége úgy döntött, hogy az önkormányzat egyeztetéseket kezd az érintettekkel a csepeli óvodai rendszer racionalizálásáról. Ezeket az egyeztetéseket mi, fenyveses szülők is nagyon várjuk, hogy megismerhessük a döntéshozók véleményét a számukra már előzetesen megküldött javaslatunkról.

Javaslatunkkal segítséget kívánunk nyújtani a csökkenő gyerekszám okozta kihívások megoldására úgy, hogy az kevesebb csepeli gyermek, család és pedagógus mindennapjait érintse kedvezőtlenül! Maximálisan figyelembe véve a fenntartó által elérni kívánt célokat is!

Borbély Lénárd polgármester számára kiemelt fontosságú a csepeli családok támogatása és a csepeli gyermekek érdekeinek szem előtt tartása. A Rákóczi Kert (Családok Parkja) és más közösségi terek mellett számtalan játszótér, iskola, óvoda újulhatott meg az elmúlt években, köztük a Fenyves óvoda is.

Éppen ez a szellemiség az, amiért bízunk abban, hogy a polgármester úr mellett a képviselő testület és a szakmai vezetés is támogatni tudja majd javaslatunkat.

Történetünk

A Fenyves óvoda története

részletek Kollár Istvánné óvónő 2006-ban készült dolgozatából

Csepel községben az óvodák létesítésére való törekvés először 1926-ban vetődött föl. Ekkor írtak ki „Hirdetmény”-t, mely eddig az első legrégibb dokumentáció az intézmény alapításáról. Az óvoda 1936-ban nyitotta meg kapuit, egy nagy homokdomb tetején. Vezetését, s a gyermekek felügyeletét akkor „Szent Vince Leányai Társulat" rend három apácája végezte. Az apácák igen egyszerű, puritán módon éltek az óvodában, ahol 100 óvodást fogadtak...

folytatás >>

Kinek mit jelent a Fenyves ovi?

KIEMELT

Gyerekzsivajt hord a szél a Tamariska domb felől…

2025. január, Barna Mária az egykori Gyermekláncfű óvoda vezetője

Barna Mária, az egykori Gyermekláncfű óvoda vezetőjének írása (tagóvodái: Csalitos, Fenyves, Szarka)

folytatás >>
Történetek

Minden gyereknek ilyen helyet képzelek el

2025. január, Falcsik Andrea óvónő, fenyveses nagyszülő

40 évig tartó pedagógus pályafutásom legemlékezetesebb, leginnovatívabb, leggyakorlatiasabb továbbképzésének emléke fűződik a Fenyves óvodához…

folytatás >>
Történetek

Szóval beszoktatás…

2025. január, Zai Dóra fenyveses szülő

…a két nagynak anyukám volt az óvónénije így azt se tudtam hogy mi fán terem a beszoktatás.
 

folytatás >>
Támogatás

Egy nagycsaládos királyerdei apuka támogatása

2025. január, Gyurkó Dániel, nagycsaládos királyerdei apuka

…egy ilyen apróság egy sokgyerekes család reggelét és délutánját jóval könnyebbé tudja tenni…

folytatás >>
Történetek

SNI a Fenyvesben

2025. január, Fekete Szilvia, fenyveses szülő

Hálás vagyok, hogy egy ilyen befogadó közösséghez tartozhatunk!
 

folytatás >>

Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért

2024. november

Közösségünk még novemberben petíciót indított, mely mindössze három nap alatt több mint ezer támogató aláírást kapott. A támogatók megjegyzéseket is tehettek aláírásuk mellé, megosztva gondolataikat a nyilvánosággal.

Ismerje meg petíciónkat és a támogatók gondolatait! Ha még nem tette, támogatásként kérjük írja alá Ön is!

A petíció és a támogatók véleményének megtekintése >>

A racionalizálási terv

2024. november 22.

Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodák igazgatójának javaslata megismerhető a 2024. november 28-ai testületi ülésre benyújtott előterjesztésből, mely PDF formátumban letölthető az önkormányzat honlapjáról.

A csökkenő gyerekszám és a jelenleg is sok betöltetlen óvodapedagógusi státusz miatt hat óvodát szüntetne meg a kerületben, köztük a Fenyves óvodát is.

Javaslatunk bemutatása

2024. december

Szeretnénk bemutatni az eredeti racionalizálási terv helyett ajánlott javaslatunkat, amely figyelembe veszi egyaránt az Önkormányzat és a szülők összes releváns igényét, jobb végeredményt hoz, ráadásul a helyi óvodás gyermekeknek sem kellene a természetvédelmi helyen lévő Fenyves óvodát másikra cserélniük.

Javaslatunk elfogadása esetén kevesebb gyermeknek kellene messzebb utaznia, több lenne összességében a megszűnő kerületi óvodai férőhely, és ennek következtében a kihasználatlan óvodai kapacitások is csökkennének. Továbbá nem lennének tömegközlekedéssel nehezebben elérhetőek a megmaradó óvodák, mindemellett pedig az eredeti tervvel azonos lenne a megszűnő óvodai csoportszám is.

Számokban összefoglalva:

Jegyzői lista alapján a 2027-2028 nevelési évben várható gyermeklétszámmal, a javaslatunkkal érintett óvodák* vonatkozásában
Tervezet
Javaslatunkkal
A megszűnő óvodák körzetében élő gyermekek száma
162
109
Megszűnő férőhelyek száma
287
303
A bezárandó épületekben rendelkezésre álló, megszűnő csoportszám
13
13
A megmaradó épületekben rendelkezésre álló csoportszám
19
19
Üresen maradó férőhelyek a racionalizálást követően (zárójelben az SNI-vel számított érték**)
90 (33)
74 (17)
A megszűnő óvodák körzetéből átszállás nélkül elérhetőek maradnak tömegközlekedéssel a javasolt óvodák?
nem
igen
* Bóbita, Kádár Kata, Kerek Világ, Fenyves, Napsugár, Szivárvány
** az SNI-vel számított megmaradó férőhelyek számát a jelenlegi SNI létszámmal, nem pedig aránnyal számoltuk. A csökkenő gyerekszám miatt -ha az addigra óvodáskorba lépő gyermekek között az SNI-sek aránya nem változik-, több férőhely marad a megjelöltnél.

Hogyan? Javaslatunk részleteinek megtekintése >>

A Napsugár óvoda fontossága!

KIEMELT

Racionalizálás után mi lesz az SNI gyermekek ellátásával?

2025. január 26., Lipákné Wukovics Renáta, napsugaras szülő, mozgáskorlátozott gyermek édesanyja

Csepel sokat veszítene a Napsugár óvoda megszűnésével is!

folytatás >>
Történetek

Napsugár óvoda

2025. január, Bajkóné Antal Kata, pedagógus, napsugaras szülő

Reméljük együtt meg tudjuk állítani ezt a folyamatot és sikerül megmenteni óvodáinkat…

folytatás >>