Egy nagycsaládos királyerdei apuka támogatása
Nagyon kedvelem Csepelt. Itt nőttem fel a panelek között, és már kiskamaszként is az volt a célom, hogy majd egyszer Királyerdőben tudjam felnevelni a gyermekeimet. Az okok egyszerűek, amiért mindig is itt szerettem volna családot alapítani. Királyerdő lenyűgöző része Budapestnek, amely egyszerre ad vidékies nyugalmat, természet közeli élményeket, és egyben kavicshajításnyi távolságot a város pezsgőbb részéhez. Sokszor sétálok a Tamariska-dombon, és pontosan tudom, hogy milyen gazdag az élővilága.
Három gyermekünket neveljük feleségemmel Királyerdőben, és a legkisebb még mindig óvodás. Ugyan nem olyan csepeli óvodába jár, amely érintett a racionalizálási tervben, de mégis nagyon könnyű volt csatlakozni a Fenyveses szülők kezdeményezéséhez, hiszen vétek lenne egy ilyen szép, természetvédelmi helyen lévő óvodát elköltöztetni. Tudom, hogy az ottani óvodai munka többször is kapcsolódik a Tamariska-domb élővilágához, hiszen gyakran mennek a gyermekek „madárnézőbe”, vagy épp a gazdag növényvilágot fedezik fel személyesen. Tudom, hogy az óvodában minden évben programokat szerveznek a Madarak és Fák napja alkalmából.
Ez utóbbi különösen jeles nap a számomra, hiszen egy korábbi csepeli országgyűlési képviselő, későbbi Környezetvédelmi Miniszter foglalta rendeletbe a Madarak és Fák napját, a néhai Dr. Gyurkó János, az Édesapám.
Ahogy megismertem részletesen a Fenyveses szülők javaslatát, nyugodtan mondhatom, hogy teljes mellszélességgel tudom támogatni a kezdeményezést, hiszen figyelembe veszi nemcsak a sajnálatosan gyorsan csökkenő gyerekszám miatti racionalizálási szükségleteket, de a főbb önkormányzati célok mindegyikét is. Ráadásul, a javaslat alapján a Tamariska-dombon, ezen a csodás természetvédelmi helyen, még az óvodai oktatás is meg tudna maradni. Figyelembe veszi még a csepeli családok szempontjait is, hiszen az elköltöző óvodai csoportok új elhelyezésénél a tömegközlekedés egyszerűbb használata is fontos szempont volt a készítők számára (átszállások mellőzése). Egy ilyen apróság egy sokgyerekes család - mint amilyenek mi is vagyunk - reggelét és délutánját jóval könnyebbé tudja tenni.
A fentieken túl még jó néhány további szempont miatt is én a Fenyves szülők kezdeményezése mellé tudok állni, és remélem, a döntéshozók is megfontolják annak érveit. Az új javaslatban minden fél szempontja érvényesül, és ezért igazán könnyen támogatható minden oldalról, egyaránt.
Gyurkó Dániel – Egy nagycsaládos királyerdei apuka